Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Bronzérem a Generáli-Berze Kupán

2005-ös csapatunk Hevesen szerepelt a Generáli-Berze Kupán, a torna eredményéről, tapasztalatáról Bán András edző nyilatkozott.

 

 

 

 

Kétszer 4 csapatos csoportokra osztották a szervezők a mezőnyt, ahol mi az „A” csoportban kaptunk helyet a Mezőkövesd „A” – Besenyőtelek – Miskolc Népkert VSE csapatai társaságában. A sorsolás nem igazán kedvezett, hiszen az erősebb csoportba kerültünk, viszont annál nagyobb kihívással szembesültünk.

Az első mérkőzésünkön rögtön vereséget szenvedtünk a torna végső győztesének nagy várományosa ellen. Ezek után következett a második csoportmeccsünk, ahol két gólos hátrányból kellet felállnunk és fordítanunk ahhoz, hogy szép eredményt érjünk el a tornán. A harmadik mérkőzés következett, ahol ahogy a mondás szól „ Teher alatt nő a pálma” parádés játékkal, kitűnő egyéni teljesítményekkel sikeresen vívtuk meg a küzdelmet, és játszhattunk a bronzmeccsen.


Eredmények a csoportkörben.
Miskolci Népkert VSE - Tiszaújváros   0 : 2
Tiszaújváros -  Mezőkövesd „A”           3 : 2   Gól: Lestál Sz. 2, Vaik R.
Besenyőtelek SC – Tiszaújváros          0 : 3   Gól: Grigoncza R, Bessenyei B, Öngól.


Végeredmény:
1. Miskolc Népkert VSE   6 pont
2. Tiszaújváros    4 pont  
3. Mezőkövesd   2 pont  
4. Besenyőtelek    0 pont


A „B” csoport tagjai és egyben végeredmény. (A Salgótarján csapata nem érkezett meg, ezért a mi csoportunkból Besenyőtelek lépett a helyükre.)
1 Debreceni L.A.                     6 pont
2 Besenyőtelek                       3 pont
3 Mezőkövesd                         3 pont
4 Nagyrédei Ált. isk.                2 pont
Döntő: Debreceni L.A. – Miskolc Népkert VSE.  4 : 0


A harmadik helyért a már egyszer simán legyőzött Besenyőtelek csapatával mérkőztünk, ahol rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, amit viszont rendre ki is hagytunk. Az ellenfelünk ritka kontrái viszont életveszélyesen működtek és majdnem megbosszulta magát. A végeredmény nem véletlenül lett gól nélküli döntetlen. Következett a lottóhúzás, azaz a büntető rúgások.
A sors igazságot szolgáltatott, mert a szétlövésekben mi bizonyultunk a szerencsésebbnek, ezzel megszerezve a harmadik helyet.

A BRONZÉRMES csapat tagjai:  Volyák Marcell, György Kristóf, Bartal Ákos, Bessenyei Bálint, Mészáros Áron, Pintér Ádám, Peremiczki István, Vaik Rudolf, Szűcs Milán, Grigoncza Rafael, Lestál Szilárd.

Bán András: Nagyon jó hasznos torna volt és jól szolgálta a srácok felkészülését és fejlődését. Nagyon jó meccseket játszottunk és minden játékos előtt megemelem a kalapom, mert mindent megtettek, amit kértem tőlük és nagyszerű játékot produkáltak.  

2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
Április 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711