Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Ez a pont sokat ér!

A bajnokság 26. fordulójában értékes 1 pontot szerzett csapatunk a Jászberény otthonában.

Jászberényi FC - TFCT 2:2 (1:1)

 


Jászberény:

Jegyzőkonyv megtekintése>>

Nagyon jó mérkőzést játszottunk a bajnokesélyes Jászberény otthonában és összességében igazságos 2-2-es döntetlen született.

A gólok egyéni hibákból születtek szöglet és bedobást követően, míg a rúgottak esetében mindkétszer egy-egy lecsorgó labdát váltott gólra Kristófi.
Kifújhatja magát a csapat, hiszen tudott fordítani 1-0 után és bebizonyította, hogy igenis többre hivatott.

A Jászberény  jobb erőkből áll mint mi, de nagyon egyszerű játékot játszanak. Teljesen visszahúzódtak védekezésben, a saját körívükön kezdték azt, míg támadásban az ellentétes szögletzászlót célozták rendszerint az indításokkal. A rögzített helyzeteket viszont jól oldják meg, abból mindig nagyon veszélyesek.
A kilátogató nézők jól szórakozhattak, hiszen változatos, jó iramú mérkőzés volt sok szabálytalansággal és mindkét oldalon kialakított helyzetekkel (amik kimaradtak).
Ez az egy pont sokat ér, különösen majd a végelszámolásnál.
Hajrá Újváros!

Gelei Károly: Hoztuk a hazai formánkat. Az 1. félidőben borzasztóan bután játszottunk, a 2. félidőben rendeztük a sorainkat, de nem sikerült megszereznünk a győzelmet.

Jók: Bojtor, Mile, Ludasi

 

Gerliczki Máté: A múlt heti vereség után rendkívül fontos volt, hogy legyen tartásunk és jó eredményt érjünk el. Úgy gondolom, hogy a játék képe alapján ez a döntetlen reális és jó eredmény. Gratulálok játékosaimnak és a stábomnak is, mert nagyon keményen dolgoznak hétről hétre.

Jók: az egész csapat

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Március 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Kisvárda II. 21 46
2. Putnok FC 21 45
3. Cigánd SE 21 41
4. DVSC II. 21 38
5. DEAC 21 35
6. Újpest FC II. 21 32
7. Eger SE 21 32
8. FC Tiszaújváros 21 30
9. Karcagi SE 21 29
 10. DVTK II. 21 24
11. FC Hatvan 21 24
12. Sényő FC 21 22
 13. REAC 21 20
14. SBTC 21 19
15. Tiszafüredi VSE 21 17
16. Gyöngyösi AK 21 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711