Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Bajnokság ​előtti ​utolsó beharangoz​ó,​ 20 éves ​élmények felelevenítésével

A hétvégén megkezdődik a 2017-2018-as NB III-as pontvadászat.​ A kedves szurkolóinknak 20 éve készült ​és azóta nem publikált 20 fotóval (köszönet Bartók Istvánnak) kívánunk kedvet csinálni ahhoz, hogy minél nagyobb számban kilátogassanak az új szezon első hazai mérkőzésére, melyet a "mumus" Putnokkal játszik a csapatunk.

 

​Emlékeztetőül: ​Az 1996/97-es bajnokságban ​a ​​​Tiszaújvárosi SC ​64 ponttal nyerte ​meg ​az NB III Tisza csoportját, ezzel jogot szerezve ​a két osztály ugrást jelentő NB I/B-s részvételért játszott osztályozóhoz, ahol a Kiskőrösi FC-t ​mindkétszer le​győzt​ük​​. 

Képek a találkozóról>>

A fotók ezen a hazai mérkőzésen és az azt követő ünneplésen készültek, megjegyezzük 5000 néző volt a hivatalos nézőszám. Ennek a csapatnak hozzávetőlegesen 50%-ban tiszaújvárosi​ nevelésű játékosok alkották a keretét, többek között Járai József, Pap Zsolt​​​​, Molnár Zoltán, Gulácsi Tamás​, ​Nagy Csaba, Virágh Tibor, Vámosi Nándor, de a ​vezetőedző Szép Imre​ ugyancsak tiszaújvárosi lakos volt.​

​A szombati mérkőzés előtti beharangozó szempontjából sajnálatos tény, hogy a csapatban többen az egész felkészülés alatt sérülésekkel és egyéb problémákkal küzdöttek, így Gerliczki Máté vezetőedző biztosan nem számíthat ezen a mérkőzésen Nagy Péterre és Lukács Bencére, de kérdéses Hussein Shadi, Bussy Dávid és Illés Gábor játéka is. 

​A keret tudatos kialakításának köszönhetően természetesen a szakvezetés és a csapat a sérülésektől függetlenül fel van készülve, hogy felvegye a versenyt a mindig nagyon jó erőkből álló "Koszta" fiúk ellen. Kellő önbizalommal, de nyugodt és szervezett játékkal kell nekifutni ennek a mérkőzésnek, hiszen a jó rajt mindennél fontosabb és a következő fordulók sem néznek ki sétagaloppnak. 

Hajrá Újváros!

2024. április 19. péntek
Emma
Április 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711