Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Csak a vidékre vonatkozik a FairPlay (?)

Tény, hogy a felnőtt csapat létszámának sérülések, eltiltások és betegségek miatti megfogyatkozása miatt kérdésessé vált a holnapi BVSC elleni mérkőzésének lejátszása.

 

 

A hét elejétől már csak 13 fős kerettel készült a csapat a soron következő bajnoki mérkőzésére, de csütörtökön reggel jelezte az egyik játékos, hogy nem tud részt venni a délutáni edzésen, ma reggel pedig egy újabb, eddig még hadra fogható csapattag dőlt ki a sorból, így 11 fősre csökkent a keret létszáma, melyből 9 fő mezőnyjátékos. 

A helyzetre való tekintettel a délelőtt folyamán a klubvezetés mérkőzés halasztási kéréssel kereste meg a BVSC-t, akik viszont rövid gondolkodás után elég sportszerűtlenül elutasították ezt a kérést - pedig nem is oly rég nekik is volt ilyen kérésük, melyet ellenfelük akkor akceptált, vagyis egyelőre nem lehet tudni, hogy a holnapi napon lesz-e meccs, de a FAIR PLAY azt kívánja, hogy akárhogyan is, de álljon ki a csapat. 

MY GAME IS FAIR PLAY 

Hajrá Újváros!

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Március 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Kisvárda II. 21 46
2. Putnok FC 21 45
3. Cigánd SE 21 41
4. DVSC II. 21 38
5. DEAC 21 35
6. Újpest FC II. 21 32
7. Eger SE 21 32
8. FC Tiszaújváros 21 30
9. Karcagi SE 21 29
 10. DVTK II. 21 24
11. FC Hatvan 21 24
12. Sényő FC 21 22
 13. REAC 21 20
14. SBTC 21 19
15. Tiszafüredi VSE 21 17
16. Gyöngyösi AK 21 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711