Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Főoldal

Már megint egy korai gól döntött

A bajnokság 9. fordulójában Cegléden egy góllal maradt alul csapatunk.

Ceglédi VSE - Termálfürdő FC Tiszaújváros 1:0 (1:0)

 

 

 

 

Cegléd: 120 néző

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Varga Attila: Volt egy jó első félidőnk, egy kevésbé jó második. A gólt szerencsére a pálya jobbik állapotában rúgtuk és ahogy romlott a talaj, úgy romlott a teljesítményünk is.

 

Gulácsi Tamás: Az első percet leszámítva egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. Sajnos ez az egy perc a vesztünket okozta.

A gól története. 2. perc: Pozsár lépett ki középen a késlekedő védők között, rávezette a labdát a kapujából kiinduló Tóthra, és mintegy 11 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-0

A végig szakadó esőben a korán kapott gól után egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, sőt a második játékrészben a játékban is föléjük nőttünk. De mivel gólt  - csak úgy mint az elmúlt fordulókban -

nem sikerült rúgni, a pontszerzés is elmaradt.

Nehéz időszakon megy át a csapat, hiszen a sok sérült mellett, Sigér kiállítása is tovább szaporítja Bocsi mester ráncait a szombati Felsőtárkány elleni mérkőzés előtt.