Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Főoldal

Totális összeomlás

Nem sikerült az elmúlt heti vereség után talpra állni csapatunknak, és újabb vereséget szenvedett a bajnokságban. Ráadásul két játékosunk is piros lapot kapott.

Putnok FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 3:0 (2:0)

 

 

 

Putnok: 150 néző

Jegyzőkönyv megtekintése

Koszta Péter: - A kiállításokig már eldöntöttük a mérkőzést, után is még sok lehetőségünk volt, de az ellenfél kapusa mindent megfogott.

 

Bocsi Zoltán: - A hazaiak kegyetlenül kihasználták a hibáinkat, és ezzel meg is nyerték a mérkőzést.

 

Az első negyedóra tájékát leszámítva végig a Putnok irányította a játékot. Az első, majd tíz perccel később a második gól megnyugtatta a hazaiakat. A szünet utáni harmadik gól után több gólt is rúghattak volna a "Gömöriek", de Tóth Csaba három alkalommal is fantasztikus bravúrral hárított. Az utolsó húsz percben a kettős emberhátrányban lévő csapatunk úgy játszott, mint azt az első perctől kellett volna ez megzavarta a hazaiakat akiknek kapkodóvá, szervezetlenné vált a játéka. Gólt nem rúgtunk , viszont kaptunk 3 így nem sikerült a talpra állás. 

Folytatás szerdán a Magyar Kupában a Paksi FC ellen.