Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Főoldal

Az utánpótlás csapatok számára is véget ért az őszi szezon

Utánpótlás csapataink két-két győzelemmel és vereséggel fejezték be az őszi szezont. Folytatás tavasszal... 

 

 

 

 

 

Az eredmények:

U19 TFCT - Tállya 6-1

jegyzőkönyv

Czerva Zoltán: - A sok sérülés és betegség miatt egy felforgatott csapattal játszottunk. Az első félidőben nagyon megszenvedtünk a harcosan küzdő és jól játszó ellenféllel szemben, ezen kívül a helyzeteinket is rendre kihagytuk. A szünet után sikerült megfordítani a mérkőzést, és ezt követően már jól és gólerősen játszott a csapat. Megköszönöm a fiúk őszi teljesítményét, melyet elfogadhatónak tartok, de tavasszal még jobban kell teljesítenünk ahhoz, hogy a tabellán egy picit előrébb léphessünk.

U17 TFCT - Tállya 6-1

jegyzőkönyv

Császár Zoltán: - Egy szimpatikus ellenfél ellen magabiztos, helyenként jó játékkal gyűjtöttük be a három bajnoki pontot. Összességében a csapat nem teljesített rosszul az őszi bajnokságban, hat pont hiányérzetem azonban van. Egy jó felkészüléssel remélem, hogy egy szép tavaszt fogunk produkálni. Gratulálok a csapat minden tagjának az őszi teljesítményhez!

U15 DVTK - TFCT 6-3

jegyzökönyv

Barabás Zoltán: - Az eredménytől függetlenül dicsérnem kell a gyerekeket, a csapatot. Járnak edzésre, mérkőzésekbe beleteszik tudásukat, lelkesedésüket. Az akadémiák "nevelik az élsportolókat", de az akadémiák sokszor belőlünk, kis csapatokból élnek....

U14 DVTK - TFCT 16-0

jegyzőkönyv

Bán András: - 60 percig erőn felül teljesítettünk,aztán kicsit elfáradtunk. Köszönöm a hozzáállást minden játékosomnak. Ezúton szeretnék Békés boldog karácsonyt és sikerekben gazdag BÚÉK-ot kívánok mindenkinek.