Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Főoldal

Nem sok babér termett a Mezőkövesdiek ellen

Csak az U17-es csapatunk tudott pontot szerezni az UP bajnokság elmúlt hétvégi fordulójában. A serdülők befejezték a szezont, az ifikre még vár egy forduló.

 

 

Az eredmények:

U19 TFCT - Mezőkövesd 1-2

jegyzőkönyv

Czerva Zoltán: - Gratulálunk a felnőtt csapatnak az NB III-as tagság meghosszabbításához! Sajnos ma két minőségi támadónk hiányában nem tudtunk nyerni, pedig a mérkőzést jól kezdtük, vezettünk is. Kiegyenlített, színvonalas mérkőzés volt, mindkét csapat a győzelemre játszott,  a befejezés előtt meg volt a helyzetünk, de kihagytuk, ezt követően az ellenfél tudott gólt szerezni, de szerintünk ezt lesállás előzte meg. A mérkőzés képe alapján egy pontra rászolgáltunk volna, de ez most nem sikerült, félő, hogy a végén ezen pont hiánya több helyezésnyi visszalépést jelent majd.

U17 TFCT - Mezőkövesd

jegyzőkönyv

Császár Zoltán: -  Sajnálom, hogy véget ér a bajnokság, mert hetek óta jól játszik a csapatom! A mai mérkőzésen is megmutatták a fiúk, hogy van bennük tartás! Nagyszerűen, ötletesen játszottunk, és a 90. percben meccslabdát hibáztunk. Összességében igazságos döntetlen született, melyhez gratulálok a csapatnak!

U15 TFCT - Mezőkövesd 1-6

jegyzőkönyv

Barabás Zoltán: - Véget ért a bajnokság. Sok ügyes, tehetséges gyerek van a csapatban. Mérkőzéseken közel azonos képességű játékerőt képviseltünk mint ellenfeleink. Vereségek egyéni hibákra, figyelmetlenségekre vezethető vissza (heti 1-2 edzéssel más nem is várható).  Mégis megdicsérném csapatomat, mert aki vállalja, hogy reggel iskolába megy, délután edzés, este fáradtan hazaérve még tanulás…. (sőt van aki biciklivel járt Hejőbábáról mérkőzésre) azokban benne van, hogy focistákká váljanak.

 

U14 TFCT - Mezőkövesd 0-19

jegyzőkönyv

Bán András. - Nagyon nehéz bár mit mondani. Megköszönöm mindenkinek, főleg annak a tizenkét emberkének akik a végsőkig kitartottak. 24 mérkőzés 23 vereség, EHHEZ AZÉRT KELL KITARTÁS. NAGYON SAJNÁLOM!!!!!!