Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Főoldal

Nem jutottunk tovább a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 6. fordulójában a szintén harmadik ligás Várfürdő Gyulai Termálfürdő együttese ellen lépett pályára csapatunk, és hosszabbítás utáni tizenegyesekkel maradtunk alul.

Gyulai Termál FC - TFCT 1:1 (büntetőkkel 6:5)


 Gyula:

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Több mint 10 éve, 2003-ban az utolsó NB II-es szezonban játszottunk utoljára Gyulán. A hosszú buszos út benne maradt a lábakban akkor is és most is.
Az első félidőben nem is volt olajozott a gépezet, több taktikai és technikai hibát is vétettünk, de a helyzetek kimaradtak mindkét oldalon.
A második félidőben feljavult a játékunk és Somogyi góljával a vezetést is megszereztük. A kontra támadásaink újra veszélyesek lehettek volna, de nem koncentráltunk eléggé. Egy szabadrúgást viszont gólra váltott a Gyula a 82. percben, így következett a hosszabbítás, mely a hétvégi mérkőzés miatt semmiképpen sem hiányzott a csapatnak, ráadásul az utolsó 10 percet emberhátrányban is játszottuk.
A hatodik tizi rúgásnál hibáztunk, így nem kerültünk a következő körbe. Szombaton Putnokon szerezzünk pontot vagy pontokat!

Őze Tibor András:

 

Gerliczki Máté: