Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Átadták a 2015-ös Kovács István-díjat

A Termálfürdő FC Tiszaújváros 2012-ben alapította a „Kovács István-díjat” a tragikus körülmények között elhunyt tiszaújvárosi labdarúgó emlékére, melyet az egyesület legjobb utánpótlás játékosa vehet át minden esztendőben.

 

 
A díjat a felnőtt csapat évzáró bankettjén Együd András a Termálfürdő Football Club elnöke adta át. 

Kovács István 371 mérkőzésen lépett pályára az egyesület színeiben. Hihetetlen módon szerette a futballt, melyre mindig is nagy alázattal és tisztelettel tekintett. Példa értékű volt a csapattársakhoz való viszonya, igazi csapatjátékos volt. Azon szerencsések számára, akik együtt játszhattak vele, örök emlék marad a futball iránti elhivatottsága és tisztelete.

2015-ben ezt a kitüntető díjat Papp István az U19-es csapat meghatározó játékosa, a felnőtt csapat keretének tagja vehette át.

Legnézettebb cikkek

Legfrissebb hírek

Mind a négy utánpótlás csapatunk begyűjtötte a 3 pontot

Az elmúlt hétvégén a Tiszafüredi VSE együtteseivel mérkőztek meg utánpótlás csapataink, és mind a négy csapatunk győzelemmel hagyta el a pályát. 

Kritikus pillanatok 3:4-nél, de a végén 3:5 ide

A bajnokság 10. fordulójában idegenben lépett pályára csapatunk szombat délután a Gyöngyös otthonában.

Gyöngyösi AK - Termálfürdő FC Tiszaújváros 3:5 (2:3)

Négy meccs, egy pont

Mind a négy utánpótlás csapatunk hazai környezetben lépett pályára szombaton, az ellenfél a Várda Labdarúgó Akadémia és a KBSC együttesei voltak.

A mi sorozatunk lett szakadatlan, itthon megint nem tudunk nyerni, így lett a mai nap "szomorú vasárnap"

Az ESMTK együttesét fogadta csapatunk a bajnokság 9. fordulójában.

Termálfürdő FC Tiszaújváros - ESMTK 1:2 (0:1)

Nem sikerült a pontszerzés utánpótlás csapatainknak

Az utánpótlás bajnokság hétvégén rendezett fordulóiban az U14 és U15 hazai pályán a Balmazújváros ellen, az U19 és az U17 idegenben a Debreceni Sportcentrum otthonában lépett pályára.

Változatos, közönségszórakoztató mérkőzésen ma a jobb csapat nyert (?)

A bajnokság 8. fordulójában idegenben szenvedett vereséget csapatunk a Debreceni EAC otthonában.

Debreceni EAC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 3:2 (1:1)

Idén a Hunyadi Mátyás Általános Iskola nyert a IX. Alaitner Labdarúgó Emléktornán

A mai napon kilencedik alkalommal került megrendezésre a Tiszaújvárosi Önkormányzat és Nyugdíjas Egyesület támogatásával a Football Club Tiszaújváros egyesület rendezésében a kistérségi általános iskolák közötti Dr. Alaitner István labdarúgó emléktorna.