Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Fergeteges siker idegenben

A bajnokság 9. fordulójában Salgótarjánban jó időben, jó pályán és játékvezetés mellett ma nálunk mindenki jó napot fogott ki, így a félidei 0-5 után a végeredmény 0-6 lett - ide!

 

 

 

Salgótarján:

SBTC - Termálfürdő Tiszaújváros 0:6 (0:5)

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Ezen a héten a Phoenix kosárcsapata után Tiszaújváros focicsapata is Salgótarjánba látogatott. Az SBTC újoncként bár 5 megszerzett ponttal mögöttünk állt a tabellán, de a Szolnokkal és ESMTK csapataival döntetlent értek el és otthon is kontrákra építve veszélyes ellenfél hírében álltak. Ráadásul nekünk eddig viszont idegenben 3 vereség mellett csak egy döntetlenre futotta. 

Sem sérülés, sem eltiltás nem tizedelte keretünket, így a vezetőedző rendelkezésére állt mindenki. 

Az első félidőben 15 perc alatt 6 helyzetből 3-at kihasználtunk, így hamar eldőlt a mérkőzés (plusz kettő gólt lőttünk azért még). Jórészt egy csapat volt a pályán, a hazaiak “úton voltak” és ha picit jobban koncentráltunk volna, akkor akár további 3-4 gólt is szerezhettünk volna már az első félidőben. 

A második félidőben leengedtünk, kevésbé koncentráltunk, így a helyzetek bár megvoltak, de azok egy kivételével kimaradtak.
A góllövők (Kertész 3, Orosz, Nagy P, Molnár) és a csapat is megérdemli a gratulációt! Örülni kell a sikernek, hiszen egyetlen pontot sem adnak ingyen és ez most önbizalomnövelő nagy győzelem.

Jövő héten hazai pályán a Putnok gárdáját fogadjuk és a szokásos nagy rangadó várható. 

Hajrá Újváros!

Szabó Gábor: Mélyen tudásunk alatt játszottunk, érthetetlen számunkra a mai délután, de ez semmit nem von le az ellenfelünk érdeméből.

Jók: senki

 

Gerliczki Máté: Az eltelt 9 mérkőzés alatt sokszor játszottunk már ilyen jól, viszont most a 25 perc gólfesztiváljával teljesen megtörtuk az ellenfelet. 
A második félidőnek a fő célja az volt, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést. Mivel ez is teljesült, ezért elégedettek lehetünk.  

Jók: az egész csapat

A forduló további mérkőzései:

Tállya KSE - Sényő 1:1

Cigánd SE - Gyöngyösi AK 2:2

ESMTK - Füzesgyarmat 1:0

DVTK II - Eger SE 3:2

Szolnok - DEAC 5:1

Sajóbábony - Nyírbátor 3:0

Jászberény - Putnok 4:0

 

2024. április 16. kedd
Csongor, Joakim
Április 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711