Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

U19-es győzelem a felkészülési mérkőzésen

Az U19 első felkészülési mérkőzésén a Görbeháza felnőtt csapatát láttuk vendégül, akik szintén a csapatépítés kezdő fázisaiban vannak. 

 

 

Az első félidőben megmutatkozott a felnőtt futball és az ifjúsági futball közötti különbség, a testi erő kihasználása, a nagyobb tapasztalat több egyéni hibára kényszerítette a fiatal tiszaújvárosi játékosokat, a hibáinkat kihasználtak a vendégek, Galambvári Gergő tizenegyest is hárítva tartotta meccsben a csapatot.

A szünetben sikerült újraindítani a csapatjátékunkat, mert okulva a hibákból a második félidőben a lapos, kombinatív összjátékra építve, az ellenfél védelmét a széleken megbontva sikerült lendületes játékot produkálni, ami gólokat eredményezett, így teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet.

Két örömteli tény, három U17-es játékos (Barna Ákos, Drahos Dominik, Szmicsek Levente) is élt azzal a lehetőséggel, hogy az U19-ben bemutatkozva remek teljesítményt nyújtott, másrészt látványos gólokat szereztünk a mérkőzésen.

Összeállítás: Galambvári Gergő - Molnár Máté (Drahos Dominik), Kovács Kristóf, Makónyi Kristóf, Sass Marcell (Szmicsek Levente) - Farkas Kornél (Barancsi Tamás) - Dósa Alex (Bányász József) , Balogh Szabolcs (Szalina Ádám), Kolompár Krisztián, Nagy Dominik - Barna Ákos (Müller Szabolcs)
Gólszerzők: Szalina Ádám, Nagy Dominik, Kovács Kristóf (2), Dósa Alex.

Jók: Galambvári Gergő, Kovács Kristóf (a mezőny legjobbja!), Makónyi Kristóf, Szalina Ádám, Barna Ákos, Szmicsek Levente, Drahos Dominik

Hágen Zsolt: Az első félidőben - bár felhívtam a figyelmet a több, keményebb ütközésekre - nem alkalmazkodtunk jól a körülményekhez, a játékstílusunkat ritkán tudtuk a pályára tenni, így a hibáinknak is köszönhetően kétgólos előnyt szerzett a Görbeháza.

A második félidőben azt játszottuk, ami nekünk igazán fekszik, lapos összjátékkal a széleken megbontottuk a vendégek védelmét, így sorozatban dolgoztuk ki a helyzeteket, és szemrevaló gólokat szereztünk. A győzelem megérdemelt, ám annak jobban örülök, hogy egy gyengébb első félidő után sikerült jó játékot produkálni.

A mérkőzés mindkét csapatnak sok tanulsággal szolgál, így maximálisan elérte a célját.

 

Szolnoki Attila: Kiegyenlített, jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat megérdemelten nyerte meg a találkozót. Gratulálok, további sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

Az U19-es csapatunk három játékosa értékelte a Görbeháza elleni felkeszülési mérkőzést.
Drahos Dominik, Galambvári Gergő és Kovács Kristóf.

2024. április 19. péntek
Emma
Április 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Tabella

1. Putnok FC 24 50
2. Kisvárda II. 24 50
3. Cigánd SE 24 27
4. DVSC II. 24 44
5. DEAC 24 40
6. Újpest FC II. 24 36
7. FC Tiszaújváros 24 36
8. Eger SE 24 35
9. Karcagi SE 24 32
 10. DVTK II. 24 28
11. SBTC 24 28
12. FC Hatvan 24 27
13. Sényő FC 24 26
14. Tiszafüredi VSE 24 22
15. REAC 24 20
16. Gyöngyösi AK 24 7
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711