Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Négy meccs, kilenc pont!

Utánpótlás csapataink a hétvégi fordulóban a Balmazújváros és a Karcag együttese ellen léptek pályára, négy mérkőzésen kilenc pontot szereztek.

 

 

Eredmények és edzői értékelések:

U19

Balmazújvárosi FC - TFCT 0:1 (0:1)

Gól: Rusznyák B.

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Hágen Zsolt: Nagy hangsúlyt fektettem az elmúlt időszakban a mentális felkészítésre, aminek a gyümölcse - remélem - az érés folyamatába lépett. Ma azt az arcát mutatta a csapat, amelyet mindig szeretnék látni: sokat futottak, küzdöttek a srácok, a párharcok zömét megnyerték, lőttek egy szép akciógólt, a meccs jelentős részében pedig fejben is "ott" voltak a pályán, így a nehezebb periódusban is stabilan tudtunk védekezni. A mérkőzést teljesen megérdemelten nyertük meg, tudom, ez az út lesz a mi utunk, a legfontosabb feladat, hogy átmentsük a hozzáállást és a mutatott teljesítményt a következő fordulókra is.

Jók: az egész csapat

U17

Balmazújvárosi FC - TFCT 2:8 (0:4)

Gól: Száraz Á. 3, Jeviczki D. 2, Balogh A. 2, Bányász J.

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Czerva Zoltán:

U15

TFCT - Karcagi SE 1:3 (0:3)

Gól: Magyar B.

Jegyzökönyv megtekintése>>

Barabás Zoltán: Van úgy, hogy egy-két játékos gyengébb napot fog ki, ma a kapusunkon volt a sor. A második félidőben már három csatárral támadtunk, mindent megtett a csapat az egyenlítésért, de csak egy bombagólra futotta.

Jók: Magyar Balázs

U14

TFCT - Karcagi SE 3:1 (1:0)

Gól: Gulyás K. 2, Venglovecz B.

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Császár Zoltán: Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. Azonban a sok kidolgozott ziccereink közül csak a legelsőt tudtuk értékesíteni, így kissé nehézzé tettük a dolgunkat. A lényeg az, hogy helyenként jó játékkal sikerült megszereznünk a bajnoki három pontot. Gratulálok a csapatnak!

Jók: Puskás Gergő, Hártó Péter, Gulyás Krisztián, Lakatos László

 

 

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 7. kedd
Gizella, Bendegúz
Május 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711