Csak az ifik szereztek pontokat
Mind a négy, a nagypályás bajnokságban szereplő csapatunk bajnoki mérkőzésen lépett pályára szombaton.
Örüljünk az egy pontnak és dolgozzunk tovább keményen
A bajnokság 24. fordulójában idegenben szerzett egy pontot csapatunk a Jászberény otthonában.
Jászberényi FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 1:1 (0:0)
Hittel, akarattal, elszántsággal
Jászberényben lép pályára ezen a hétvégén felnőtt csapatunk a bajnokság 24. fordulójában.
Támogassa a tiszaújvárosi labdarúgást adója 1 %-ával
Tisztelt Szülők, kedves Barátaink! Önöknek lehetősége van arra, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át valamelyik Önök által kiválasztott társadalmi szervezet, alapítvány vagy külön nevesített intézmény javára juttassa. Egyesületünk köszönettel fogadja ezeket az 1%-os felajánlásokat.
U19: Bravúr a javából
U19-es csapatunk bravúrgyőzelmet ért el, az U15 győztes meccset engedett ki a kezéből az elmúlt hétvégi fordulóban.
Antal István a vezetőedző, cél a bentmaradás
Mint ahogy ismert, 2016. március 7-étől Bocsi Zoltán vezetőedző közös megegyezéssel elköszönt Tiszaújvárosból, majd az átmeneti időszakban Molnár Zoltán kapusedző irányította a felkészülést és meccselt a Nyíregyháza és Nyírbátor ellen is.
Fontos meccset buktunk el...
A kiesés ellen vívott harc szempontjából fontos mérkőzésen szenvedtünk vereséget a bajnokság 23. fordulójában.
TFCT - Nyírbátor FC 0-1 (0-1)
Itt az ideje hogy begyűjtsük a 3 pontot
Hazai környezetben lép pályára szombaton 15 órától csapatunk a bajnokság 23. fordulójában. Ellenfele a szintén a kiesés ellen menekülő Nyírbátor együttese lesz.
Regionális döntőbe jutottak
Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetségének a szervezésében U13 és U 11–es futsal tornát rendeztek Tiszaújvárosban 2016. március 12-én, amelyen, a Borsod Volán, Cigánd, Edelény, Tiszaújváros és Sárospatak korosztályos csapatai küzdöttek meg körmérkőzések alapján egymással.
Nevek nélkül, edzőkérdés Tiszaújvárosban
Mint ismert, egy hete közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk Bocsi Zoltánnal a felnőtt csapat vezetőedzőjével. Az azóta eltelt időszakban a vezetők gőzerővel keresik az utódját.
Pont nélküli hétvége
Mind a négy UP csapatunk vereséggel hagyta el a pályát a hétvégi fordulóban.
A "mi Lukink" ikon Nyíregyházán is
Lukács Zoltán (Luki) tagja volt 36 évvel ezelőtt annak a csapatnak, amelyik először vívta ki Nyíregyházán az NB I-es szereplést.
70 percig működött a taktikánk
Az NB III. Keleti csoport 22. fordulójában két gólos vereséget szenvedett csapatunk a bajnokaspiráns Nyíregyháza otthonában.
Nyíregyháza Spartacus FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 2:0 (0:0) (fotó: szoon.hu)
Az esélytelenek nyugalmával...
Szombaton 14 óra 30 perctől a listavezető Nyíregyháza otthonában lép pályára felnőtt csapatunk a bajnokság 22. fordulójában.
Toborzó lányok részére
Termálfürdő Football Club Tiszaújváros egyesület női UP bajnokságban indítandó csapatába 15 évesnél fiatalabb (2002, 2003 születésű) játékosokat toboroz. Jelentkezni lehet Kurucz Gábor edzőnél a 06 70 311 60 43-as telefonszámon!
Felbontották a szerződést, ideiglenes edző irányít
A csapat eredményessége nagymértékben elmarad a bajnokságban a kitűzött céloktól, ezért a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Bocsi Zoltán vezetőedző és az NB III-as Termálfürdő-FC Tiszaújváros labdarúgó egyesület vezetősége.
Az U19 begyűjtötte a 3 pontot
Mind a négy UP csapatunk pályára lépett az elmúlt hétvégén bajnoki mérkőzésen.
Nagyon nehéz helyzetben vagyunk
Az NB III. Keleti csoport 21. fordulójában hazai pályán szenvedett vereséget csapatunk a DVSC-DEAC ellen. A találkozón öt gól született, és mindegyik az első félidőben.
Termálfürdő FC Tiszaújváros - DVSC-DEAC 1:4 (1:4)
Jön a "kisloki"
Az NB III-as labdarúgó bajnokság 21. fordulójában hazai pályán szerepel felnőtt csapatunk. Vasárnap 14:30-tól a DVSC -DEAC együttese látogat Tiszaújvárosba.
Tisztes búcsú a kupától
A Magyar Kupa negyeddöntő visszavágó mérkőzésen 2-0-ás vereséget szenvedett csapatunk a Újpest FC-től és búcsúzott a további kupa szerepléstől.
TFCT - Újpest FC 0-2 (0-0)
Búcsúzzunk szépen a kupától
Magyar Kupa negyeddöntő visszavágó mérkőzésen lép pályára csapatunk szerdán délután 13:30-tól a Sportcentrum labdarúgó stadionjában az Újpest FC ellen.
UP tornák hétvégi eredményei
Február utolsó hétvégéjén újra teremtornákon léptek pályára utánpótlás csapataink, ahol dobogós helyezésekkel öregbítették egyesületünk hírnevét.
Mi két kapufát rúgtunk, ők három gólt
Az NB III-as labdarúgó bajnokság 20. fordulójában a Hatvan otthonában lépett pályára csapatunk és három gólos vereséget szenvedett a hazai csapattól.
FC Hatvan - Termálfürdő FC Tiszaújváros 3:0 (2:0)
Idegenben a pontokért
Ezen a hétvégén szombaton 14 órától a Hatvan otthonában lép pályára felnőtt csapatunk bajnoki mérkőzésen.
Az utánpótlás is elkezdte a tavaszi szezont
Szerdán előrehozott fordulóban léptek pályára Balmazújvárosban ifi csapataink. Az U19 győzelemmel, az U17 vereséggel kezdte a tavaszi szezont.
UP. teremtorna eredmények
U9, U11, és U13-as UP. csapataink teremtornán szerepeltek az elmúlt hétvégén, ahol szép sikereket értek el.
Kőkeményen, harcosan... egy pont a jutalom
A feljutásra aspiráló KBSC FC ellen hazai pályán szerzett egy pontot csapatunk a bajnokság 19.fordulójában.
TFCT - KBSC FC 0-0 (0-0)
Nagyon kéne a bravúr
A feljutásra pályázó Kazincbarcikát fogadja felnőtt csapatunk szombaton 14 órától a bajnokság 19. fordulójában.
NB III? Akkor újabb átszervezés
Az MLSZ -ben elkészítették az NB III-as bajnokság 2016/2017-es idényének versenykiírását, amely szerint folytatódik a bajnokság átszervezése.
UP teremtorna eredmények
3 korosztályban, 6 teremtornán vettek részt UP csapataink az elmúlt héten. Szereplésük minden dicséretet megérdemel, hiszen szép eredményeket értek el, az U9-esek pedig tornagyőzelemmel zárták a hétvégét Hevesen.
Jegyelővétel az MK visszavágóra
A 2016. február 10-i Újpest elleni kupanegyeddöntő első mérkőzésén a helyszínen szurkoló tiszaújvárosi nézők mindenkiben mély nyomot hagytak sportszerű, lelkes és nem lankadó buzdításukkal.
Vereség az első tavaszi fordulóban
Idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság 18. fordulójában.
RKSK - TFCT 2-0 (0-0)
Hétvégén újra a fővárosban lépünk pályára
Szombaton 14 órától az RKSK ellen kezdi meg a bajnokság tavaszi idényét felnőtt csapatunk. A találkozó az eredetileg megjelölt helyszín helyett a 16. ker. Bátony u. 1-33 (Ikarus Sporttelep) alatt kerül megrendezésre műfüves pályán.
Köszönet Szurkolóinknak! Ti vagytok a legnagyobbak...
A szerdai Újpest elleni kupanegyeddöntőn csak kis ideig sikerült meglepni nagy nevű ellenfelünket, de a helyszínen szurkoló tiszaújvárosi nézők mindenkiben mély nyomot hagytak, sportszerű, lelkes és nem lankadó buzdításukkal. Ez nem csak a helyszínen lévőknek, hanem a mérkőzésről tudósító sportlap munkatársának is feltűnt és ezt a csütörtöki beszámolójában meg is osztotta az olvasókkal.
Pedig olyan szépen indult...
A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén 1-0-ás gólos vezetésünk után az Újpest magára talált és érvényesítette a papírformát.
Újpest FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 8:1 (2:1)
MLSZ segítség az NB III-as kluboknak
Az MLSZ elnöksége keddi ülésén megvitatta a hivatásos labdarúgó-bajnokságok megújulásának, fejlődésének helyzetét és döntött az harmadosztályú klubok megsegítéséről is.
Nem szabad megijedni
Szerda délután 18 órától megkezdi tavaszi szereplését felnőtt csapatunk. Együttesünk a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén lép majd pályára a Szusza stadionba az Újpest FC ellen.
Itt a tavaszi keret
Hétfőn délután véglegessé vált felnőtt csapatunk kerete az NB III-as labdarúgó bajnokság tavaszi idényére. Utolsóként a kecskeméti nevelésű Holecz Péter csatlakozott a kerethez.
Jól szerepeltek
A 2004 - es korosztály részére rendeztek teremtornát 02.06 - án Putnokon 8 csapat részvételével. Az eseményen egyesületünk is képviseltette magát. Vasárnap Alsózsolcán szerepeltek csapataink ahol egy arany és egy bronzérem a mérleg.
Szurkolói tudnivalók az Újpest elleni mérkőzéssel kapcsolatban
Szerdán Újpesten Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzést játszik csapatunk a hússzoros bajnok, kilencszeres kupagyőztes Újpest FC ellen. A mérkőzésre való belépéssel kapcsolatban a szurkolók következő információkat vegyék figyelembe.
Súlyos sérülések a pénteki edzésen
Két sérülés is történt felnőtt csapatunk péntek délutáni edzésén. Az egymás közötti játék során Molnár Ferenc súlyos vállsérülést szenvedett, a próbajátékon lévő Holecz Péter pedig a kezén szenvedett ujjficamot.
Szünet után kijött a különbség
Szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszott felnőtt csapatunk a megyei elsőosztályú Ibrány ellen és négy gólos győzelmet aratott.
TFCT - Ibrány 4-0 (1-0)
Itthon ezüst, idegenben nem sok babér termett
Két UP csapatunk is teremtornán szerepelt az elmúlt hétvégén. Az U9 hazai környezetben második lett, az U14 Putnokon lett 8.
Hasznos volt a szlovák túra
Egy nagyon jó mérkőzésen szenvedtünk egygólos vereséget a szlovák másodosztály 6. helyezettjétől vasárnap Szepsin. Lokomotív Kassa - TFCT 2-1
Egy gólos vereség
Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta felnőtt csapatunk szerdán a Tiszaújvárosi Sportcentrum műfüves pályáján. Az ellenfél a DVTK tartalék együttese volt.
TFCT - DVK II 0-1 (0-1)