Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Kevés hiányzott a pontszerzéshez

A bajnokság 20. fordulójában az ESMTK csapatát fogadtuk hazai környezetben. A parázs hangulatú, izgalmas mérkőzésen sajnos az utolsó pillanatokban kapott góllal vereséget szenvedtünk.

 

Tiszaújváros: 300 néző
Termálfürdő FC Tiszaújváros - ESMTK 2:3 (1:2) 

Jegyzőkönyv megtekintése>>

Szombat délután gyönyörű napsütéses időben fogadtuk a csoport egyik legjobb csapatát az ESMTK-t.
Kezdőcsapatunk több helyen is változott az előző héthez képest. Visszakerült a kezdőbe Pap, Tóth, Molnár és Csicsek is. 

A mérkőzés első része taktikai harcot hozott, mindkét fél nagy hangsúlyt fektetett a párharcokra, így a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, inkább mezőnyben folyt a játék. A vendégek vezető gólja szinte a semmiből érkezett. Egy lecsorgó labdánál kapusunk és védőink egymásra vártak, amit az ellenfél támadója ki is használt és bár Tóth elsőre védett, a kipattanót a csatár már a hálóba lőtte. 

Ezután igyekeztünk kezünkbe venni az irányítást, de sajnos néhány perccel később megduplázta a pesti csapat az előnyét egy jól eltalált lövéssel.
Az látszott, hogy a kétgólos hátrány sem fogta meg a fiúkat, harcoltak, mentek előre becsülettel, így sikerült is Molnár Máté révén szépítenünk a félidő vége előtt, aki egy gyors támadás végén hatalmas gólt ragasztott a hosszú felsőbe. 

Szünet után érződött a srácokon, hogy nem adták fel és mindent meg fognak tenni azért, hogy ezen a meccsen ne vereséggel hagyjuk el a pályát.
A nagy küzdelemnek meg is lett az eredménye, mivel egy baloldali támadásnál Pap gyönyörű csellel tört be a büntetőterületen belülre, ahol már csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt  tizenegyest Nagy Dávid higgadtan vágta a jobb alsóba. 

Innentől egy kicsit nyíltabbá vált a játék és a csapatok többször jutottak el az ellenfél tizenhatosáig, de a védők rendre menteni tudtak.
A mérkőzés utolsó szakaszában már kezdtük elhinni, hogy a 3 pontot is meg lehet szerezni, de sajnos a 89. percben mégis a vendégek találtak be, ezzel eldöntve a meccset. 

Összességében kijelenthetjük, hogy minimum 1 pontot megérdemeltünk volna. A küzdelem miatt ma mindenki dicséretet érdemel, a csapat nagyon akart, 2 gólos hátrányból is fel tudott állni, de a foci már csak ilyen, néha ez kevés a pontszerzéshez.

Nem szabad csüggednünk, tovább kell dolgoznunk és Cigándon mindent meg kell tennünk a pontszerzés érdekében.

Hajrá Újváros!

Gerliczki Máté: Sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél, de mivel ismét kikaptunk, így nincs miről beszélni. Rengeteg energiánk elment a 10 perces rövidzárlat kijavítására. Hajtottunk előbb az egyenlítésért, utána a győzelemért is, de valamiért ma ismét vereséget kellett szenvednünk.

Jók: Tóth S., Molnár, Lippai, Papp F.

 

Turi Zoltán: Nagyon fontos 3 pontot szereztünk egy nagyon küzdelmes mérkőzésen, melyhez gratulálok a csapatnak.

Jók: Kovács D, Horváth L., Nagy M

A forduló további eredményei

Putnok FC - Cigánd SE 0:4
Nyírbátor - DVTK II. 1:0
Sényő-Carnifex FC - Szolnoki MÁV FC 1:0
Gyöngyösi AK - DEAC 5:0
Füzesgyarmat - Eger 3:0
SBTC - Tállya KSE 1:0
Sajóbábony - Jászberény 0:3

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 9. csütörtök
Gergely
Március 2022
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711