Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

U19: Nemzetközi mérkőzésen komoly tapasztalatokkal gazdagodtunk

Szombat délután egy nemzetközi utánpótlás edzőmérkőzést játszott U19-es csapatunk a lengyel Resovia U19 ellen, amelyen 2:0-ás győzelmet arattunk.

 

 

FC Tiszaújváros U19 - Resovia U19 (lengyel) 2:0 (1:0)

Gól: Szalina Ádám, Makónyi Kristóf

A lengyel Resovia korosztályos utánpótlás csapatai Tiszaújvárosban edzőtáboroznak a napokban, így remek alkalom adódott, hogy edzőpartnerként nemzetközi tapasztalatot szerezzünk általuk.

Ellenfelünk a lengyel III. ligában vívja bajnoki mérkőzéseit, az első percektől bebizonyosodott, hogy a felnőtteknél is látható gyors, dinamikus játékot ők is mielőbb igyekeznek elsajátítani. Többet birtokolták a labdát a mérkőzés során, a széleken próbáltak megbontani minket, ám a támadóharmadban körülményeseknek bizonyultak, illetve fogalmazzunk úgy, hogy remekül zárt a védelmünk.

Ritkán forogtak veszélyben a kapuk, a játék a középpálya térségére korlátozódott, a kiegyenlített viszonyok a helyzetek egyenlő számában is megmutatkozott.

Azonban a mi csapatunk határozottabb volt az ellenfél kapuja előtt, két remek egyéni alakítás során sikerült betalálni a Resovia kapujába, így megérdemeltük a győzelmet.

Hágen Zsolt: Nagyszerű lehetőség volt egy nemzetközi edzőmérkőzésen megmérni a képességeinket, remek csapatot ismerhettünk meg a lengyel ellenfelünkben, technikailag jól felkészítettek, robbanékonyak, jól tartják a labdát, támadásoknál tudatosan keresik a réseket az ellenfél védelmében.

Ellentétes előjelekkel érkeztünk az összecsapásra, ők sok edzéssel a lábukban, leterhelve vonultak fel a pályára, mi ellenben még a téli felkészülést sem kezdtük el.

Dicséret illeti a játékosaimat, mert lelkes, helyenként jó játékot játszva képesek voltunk felvenni a versenyt az ellenfelünkkel, komoly tapasztalatokat szereztünk, ami jó hatással lehet a tavaszi szezonra.

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 7. kedd
Gizella, Bendegúz
Április 2023
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711