Termálfürdő FC Tiszaújváros

Az FC Tiszaújváros a DVTK Labdarúgó Akadémia partnere 2021. novembertől 2024. júniusig, a Debreceni Labdarúgó Akadémia partnere (2011-2016)

Sok hibának vereség a vége

A bajnokság 25. fordulójában két gólos vereséget szenvedett csapatunk a Felsőtárkány otthonában.
Felsőtárkány - TFCT 2:0 (2:0)

 

Felsőtárkány: 80 néző

Jegyzőkönyv megtekintése

Bocsi Zoltán: A tárkányiak az első 10 percben kihasználták a hazai pálya előnyét, ezzel eldöntötték a mérkőzést.

Sütő Szilárd: Az első félidőben a vendégek fölé nőttünk, ami két gólos előnyt hozott számunkra. A második félidő kiegyenlítetté vált, de úgy érzem, hogy a győzelmünk megérdemelt.

A mérkőzés összképét tekintve elmondható, hogy az enyhe "hátszéllel" megtámogatott hazaiak már a találkozó elején kihasználták hibáinkat és kétgólos előnyre tettek szert, amit végig meg is tartottak. A második félidő már kiegyenlített játékot hozott, de mivel rendre rossz döntéseket hoztunk csak vereség lehetett a vége. Pedig a lehetőségeink meg voltak a pontszerzésre, de nem éltünk vele.

Persze lehetne itt mentségeket találni, hiszen szinte minden fordulóban más - más összeállításban kell pályára lépnie a gárdának, ilyen olyan okok miatt. (sérülés, eltiltás, munkahelyi elfoglaltság) De ne tegyük, mert az nem visz előre.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy szinte minden mérkőzésen olyan érzésünk van, mintha fejben nem lennénk ott a pályán. Hogy ez koncentráció hiány, vagy más ok (okok) miatt van, így nem tudjuk. De egy biztos! A következő szezonra más felfogású, harcosabb csapatot kell építeni ahhoz, hogy a kitűzött cél elérjük majd. Vagyis jöhet az "újratervezés"!

Ebből a bajnokságból számunkra még 4 forduló van hátra. 1 idegenben, 3 hazai pályán. Ezeken kell bizonyítani, hogy képesek vagyunk jó teljesítményre és az őszi szereplés nem a véletlen műve volt. Az a teljesítményünk most értékelődik fel igazán.

Jövőhétvégén jön a Veresegyháza. Mondanunk sem kell, pokoli nehéz mérkőzésre számíthatunk, hiszen a "Veresiek" az NB III-as tagságuk meghosszabbításáért küzdenek.

Labdarúgó napközis nyári tábor - Jelentkezz most!

2024. május 12. vasárnap
Pongrác, Gyöngy
Május 2024
hfő ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Tabella

1. Putnok FC 27 56
2. Cigánd SE 27 54
3. DVSC II. 27 50
4. Kisvárda II. 27 50
5. DEAC 27 44
6. FC Tiszaújváros 27 41
7. Eger SE 27 41
8. Újpest FC II. 27 40
9. Karcagi SE 27 39
 10. DVTK II. 27 32
11. SBTC 27 30
12. FC Hatvan 27 30
13. Tiszafüredi VSE 27 29
14. Sényő FC 27 29
15. REAC 27 21
16. Gyöngyösi AK 27 8
 
 

Adószám:

18435517-2-05

Bankszámlaszám:

11734114-20078711