Érvényesült a papírforma
A bajnokság 26. fordulójában a Tiszafüredi VSE otthonában lépett pályára csapatunk és nagyszerű győzelemmel zárta az aktuális fordulót.
Tiszafüredi VSE - Termálfürdő FC Tiszaújváros 1:3 (0:2)
Tiszafüred:
Tiszafüreden léptünk pályára a mai napon. A vendéglátók az utolsó helyről várták az összecsapást, amelyen számukra a pontszerzés létfontosságú lett volna. Mi a nagyon jó tavaszi szereplésünknek köszönhetően nyugodtan vártuk az összcsapást, bár több hiányzónk is volt - Lipusz és Nagy Dávid sérülés, Nagy Peti betegség, Orosz pedig eltiltás miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót.
A meccs, a várakozásnak megfelelően, hazai rohanással kezdődött. Vendéglátóink kemény belemenésekkel és ütközésekkel próbálták megfojtani a játékunkat, majd labdaszerzést követően azonnal a védelmünk mögé ívelt labdákkal szerettek volna veszélyeztetni. Szerencsére ezek nem okoztak nekünk problémát és a 10. percben az egyik remek kontránk végén sikerült büntetőt kiharcolnunk, amely után a vétkes védőt ki is állította a játékvezető. A labda mögé Faggyas állt, ám a bal alsóba tartó lövését a kapus hárította, viszont Márton ért legygyorsabban a kipattanóra és 10 méterről a hosszúba lőtt. A gól- és emberelőny tudatában megnyugodtunk és okosan járattuk a labdát és kialakítottunk több veszélyes helyzetet is, de a második gólhoz mégis egy hazai hibára volt szükségünk - az egyik védő röviden adott haza, Hussein pedig köszönte szépen és a kapust kicselezve lőtt a hálóba. A szünetig már nem történt semmi extra, így két gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.
A 2. félidőben a hazaiak felvállaltak egy kockázatosabb játékot és már a térfelünkön próbáltak labdát szerezni. Mi viszont jól tartottuk a labdát és több veszélyes támadást is vezettünk. Az egyikből sikerült is megszereznünk a harmadik gólunkat: Faggyas egyéni akció végén okosan passzolt Turcsik elé aki 5 méterről lőtt a kapuba. Ezután a hazaiak mindent egy lapra feltéve kezdtek játszani, de csak a szépítésre futotta az erejükből úgy, hogy közben, ha mi pontosabbak vagyunk akkor még több góllal is elhúzhattunk volna.
Összeségében a mérkőzésen végig domináltunk és az emberelőnyünket okos és taktikus játékkal használtuk ki, így győzelmünkhöz nem férhet kétség.
Jövő héten szabadnaposak leszünk. Legközelebb a szintén kiesés ellen küzdő Balassagyarmat otthonában lesz fellépésünk, ahol reméljük, hogy folytatni tudjuk remek sorozatunkat.
Hajrá Újváros!
Zoran Kuntic: Korán ember- és gólhátrányba kerültünk, majd egy egyéni hiba után már kettővel vezettek a nálunk amúgy is képzettebb vendégek. A második félidőben mindent egy lapra feltéve próbáltunk változtani az eredményen, de sajnos nem sikerült szorossá tennünk a mérkőzést.
Jók: Szalánczi, Székely, Székely
Gerliczki Máté: Lehet, hogy kívülről ez egy sima meccsnek tűnt, de belülről nem volt az. Gratulálok a csapat taktikailag érett játékához.
Jók: Illés, Márton, Molnár, Hussein, Balogh
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!