Aktualitások, hiszen megkezdődött a felkészülés
A nyári szünetben is zajlott az élet az FC Tiszaújváros egyesület háza táján, hiszen a Sportfesztivál keretén belül nemzetközi utánpótlás és öregfiúk tornát rendeztünk, illetve júniusban és júliusban kedvezményes napközis labdarúgó táborokban vehetnek részt az általános iskolások.
Ha visszatekintünk még egy picit az elmúlt szezonra, akkor a tavaszi 26 pont és 2. hely, összességében pedig a bajnoki 4. hely nagyon szép eredmény, jó volna ezt megismételni a következő szezonban is.
A mai napon, vagyis július másodikán, egy hónappal a bajnoki rajt előtt megkezdődött a felkészülés (súlyméréssel) és mivel kevés a távozó, így a próbázók, érkezők sem fognak tolongani az öltözőben. A nyáron maximum 4-5 fő távozik és a 3-4 újonnan és az utánpótlásból érkezőknek gyorsan be kell majd illeszkedniük a csapatba. A keret 19 plusz 3-4 fiatal játékosból fog állni. A fiatalokról az első hetet követően tervez döntést hozni a szakmai stáb, addig többen is fogják látogatni az edzéseket.
Az első edzésen igazoltan voltak távol: Pap, Nagy D., Nagy P. és Lippai.
Érkezők
Nagy Dávid 27 éves, debreceni nevelésű befejező csatár, aki az elmúlt szezonban 12 góljával még a csoporttárs DEAC csapatát erősítette.
Lippai Tibor 20 éves, a Vasasban és DVSC-ben nevelkedett középső védő, aki a megyei bajnok Hajdúböszörmény csapatában 16 gólt szerzett és az osztályozón is eredményes volt,. Megemlítendő, hogy Tibor közel állt az NB I-es kerettagsághoz, de nálunk folytatja pályafutását (az elmúlt két hétben a Honvéddal készült és játéklehetőséget kapott mind Olaszországban a kínai csapat és Szlovéniában a Belgrád elleni edzőmérkőzésen is).
Kertész Tamás, 26 éves debreceni nevelésű csatár, aki bár az elmúlt szezonban az NB II-ben kevés lehetőséghez jutott, így is 4 gólt szerzett, viszont korábban szerepelt NB I-ben is és a legjobb szezonjában 25 gólig jutott ( NB III).
Nagy Dávid
Kertész Tamás és Lippai Tibor
A felkészülési mérkőzések programja
07. 07. 10.00 TFCT - Eger SE (Tiszaújvárosban)
07. 14. 11.00 TFCT - Cigánd (Tiszaújvárosban)
07. 18. 17.30 TFCT - H.böszörmény (Tiszaújvárosban) - Előtte 16.30-tól Kovács Péter búcsúmérkőzés (szervezés alatt)
07. 21. 16:00 vagy 18:00 Nyíregyháza NB II. - TFCT (Nyíregyházán)
07. 28. 17.30 TFCT - Putnok (Tiszaújvárosban)
A keret tagjai (a jelenlegi állapot szerint)
Kapusok: Tóth Cs, Herceg P.
Védők: Horváth T, Nagy P, Lippai T, Dajka L, Fodor P, Illés G.
Középpályások: Molnár M, Orosz M, Bussy D, Balogh G, Kovács P, Hussein S.
Támadók: Faggyas M, Pap Zs, Lipusz N, Nagy D, Kertész T.
Próbázó: Valkay Richárd (DVTK),
U19-ből tesztelés alatt: Nagy Levente, Nagy Gergő, Kaszai Dávid, Zakhar Ákos, Száraz Ádám (sérült), Tóth Simon (?).
Tervezett nulladik edzőmérkőzés 07.06-án 17.30-tól Sajószöged csapata ellen.
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!