A lényeg, vagyis a 3 pont megvan
Az előrehozott tavaszi első fordulóban az Eger csapata ellen sikerült revanst venni és 1-0-ás győzelmet aratni, valamint megelőzni őket a tabellán.
Tiszaújváros: 250 néző
Termálfürdő FC Tiszaújváros - Eger SE 1:0 (1:0)
Gól: Burics A.
Az első fordulóban győzelemre készültünk idegenben, de akkor ellenfelünk megérdemelt győzelmet aratott, sőt 15 fordulót követően egy ponttal a tabellán is előttünk álltak, azzal együtt is, hogy a múlt héten a Putnok otthonában 2-0-ás vereséget szenvedtek. Orosz továbbra sem állt a szakmai stáb rendelkezésére, illetve az odavágóhoz képest a csapatunk összeállítása négy helyen különbözött.
Az első félidőben harcosan kezdtek a csapatok, az első 15 perc egyértelműen a miénk volt. Burics egyéni alakítása és szenzációs bombagólja zárta le ezt az időszakot, melyet követően viszont a meccset a mezőnyküzdelem jellemezte.
A félidőben a nézők között kisorsolt tombola és 11-es rúgó verseny mellett, a labdaszedők között kisorsolásra került a felnőtt csapat által dedikált labda is, melyet Kántor Zsombor nyert meg, köszönjük a felajánlást.
A második félidőben átengedtük a területet és a kezdeményezést is, kontrákra terveztünk építeni, akadtak is lehetőségek mindkét kapu előtt, de azok rendre kimaradtak.
Összefoglalva a küzdelem dominált, nagyon sokat állt a játék, így a szép játék ma elmaradt, viszont a 3 pont megérdemelt.
A bajnokságnak vége, viszont egy fellépésünk lesz még a Budapest Honvéd NB I-es csapata ellen, december 5-én 12 órakor.
Hajrá Újváros!
Gerliczki Máté: Az első 30 percben keményen letámadtuk az ellenfelünket, aminek egy gól lett a jutalma, ezután átengedtük az ellenfélnek a kezdeményezést. Többször le is zárhattuk volna a mérkőzést de mivel nem tettük meg így nyílt maradt. Gratulálok a játékosaimnak a fontos győzelemhez.
Jók: Burics A., Tóth Cs., Papp F., Lipusz N.
Vitányi László: Büszke vagyok a csapatom egész éves teljesítményére. A mai napon is megmutatták, hogy a sokkal jobb erőkből álló hazaiakat a kapujuk elé szögezték, de ilyen passzban vagyunk, hogy nem tudunk a kapuba találni. Egy jól eltalált lövés döntött a három pont sorsáról.
Jók: Debreczeni, Lakatos, Mikolka, Gresó, Titkó, Fekete
A forduló további eredményei:
Jászberény - Cigánd 4:0
Tállya - ESMTK 0:1
Sajóbábony - DVTK II. 0:2
SBTC - Szolnok 0:2
Putnok - DEAC 1:0
Nyírbátor - Füzesgyarmat 0:3
Sényő - Gyöngyös 4:5
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!