Nem sikerült a 16 közé jutás a Magyar Kupában
Vége szakadt ennek a sorozatnak is, de egy ilyen múltú csapat ellen, amely jelenleg az első osztályú magyar bajnokságban a 3. helyen tanyázik, nem szégyen.
Tiszaújváros: 700 néző
Termálfürdő FC Tiszaújváros - Budapest Honvéd 0:4 (0:0)
December elejéhez képest kellemes időben, jó körülmények között és szép számú közönség előtt játszotta le csapatunk soron következő MK mérkőzését.
A játék az erőviszonyoknak és két osztálykülönbségnek megfelelően alakult, hiszen a Kispesti alakulat nem vette félvállról a mérkőzést, nagyon erős kezdő csapattal vágtak neki a párharcnak, bár a Gróf, Holender, Hidi, Gazdag, Baráth ezúttal nem voltak a keret tagjai.
Csapatunkban Orosz és Faggyas sérülés miatt nem állt a szakvezetés rendelkezésére, a Honvédnál pedig a vasárnapi VIDI elleni rangadót követően, illetve a hétvégi DVSC elleni meccset megelőzően néhány játékost azért pihentetett Supka Attila vezetőedző.
Az első félidőben közepes iramban, nagyon taktikusan játszva mindkét oldalon akadtak helyzetek, a kapuban nálunk Herceg nagyon jó napot fogott ki, több bravúrt is bemutatott, így maradt a gólnélküli döntetlen.
A szünet utáni első percek nem a mi szándékaink szerint alakultak, rögtön a második félidő megkezdése után Tischler Patrik szerzett vezetést a Honvédnak, egy kapu előtti kavarodás után vágta a labdát a hálóba. A bekapott gól megzavart bennünket, sajnos öt perccel később újabb vendéggól született. Ezután valamelyest feljavultunk a mezőnyjátékban, adódtak előttünk lehetőségek, elsősorban távoli lövések, de a mai napon nem tudtunk az ellenfelünk hálójába találni.
Az utolsó negyedórában ismét megmutatkozott a nagyobb tapasztalat, az osztálykülönbség, a Honvéd két újabb találatával lezárta a mérkőzést, bebiztosította ezzel a továbbjutását a Magyar Kupa legjobb 16 együttese közé.
Összességében a nézők jól szórakoztak, csapatunk főleg az első félidei játéka miatt dicséretet érdemel.
Játékosainknak véget ért a 2018-as futballszezon, téli szünet következik, majd január közepén kezdődik meg a felkészülés a tavaszi szezonra.
Hajrá Újváros!
Legnézettebb cikkek
- Bentmaradtunk!
- Tájékoztatás
- Tájékoztatás
- Döntetlen Érden
- Toborzó felhívás!
- Kellemes karácsonyi ünnepeket
- Bemutató edzés
- Nálunk folytatják!
- Győzelem Mád ellen
- Nagy meleg, sok gól
- Happy End-del búcsúztattuk a Haladást!
- Pont nélkül maradtak
- Hétvégi UP eredmények
- Pályán az U14 és U15
- Bízzunk magunkban!
- Gólzáporos hétvége
- Utolsó utáni főpróba
- Döntetlen idegenben
- Újabb érkezők
- Sorsolás!